Hexasakk - Hexagonal Chess

Ismerd meg a hexasakkot és játszva játsszad. Mindig van új a nap alatt. Már a hexasakk is elmúlt 50 éves! A hexasakk játék, sport, művészet, szórakozás. Hasznos időtöltés. Versenyszerűen űzhető sport

Somlai László

                 Egyszeres Magyar Bajnok
                 Egyszeres Európa Bajnok

                           Magyar Kupa Döntő
                      Budapest, 1987.


__ 1987. március elején bonyolították le Budapesten a Központi járműtelepen az 1986. évi Magyar Kupa négyes döntőjét. A döntőbe Botkó Imre nk. mester, Kolozsvári Miklós IHCF- mester, Buzási József IHCF- mester, Somlai László mesterjelölt pedig Rudolf László nemzetközi nagymester legyőzésével biztosította helyét. A döntő megrendezésében oroszlánrészt vállalt Sziráki László sporttársunk, aki közmegelégedésre végezte szervező munkáját. Köszönet illeti a Posta Járműtelep vezetőit, hogy anyagiakkal hozzájárultak a döntő megrendezéséhez. A versenykiírás értelmében minden résztvevő kétszer játszott egymással, egyszer a világos, egyszer pedig sötét figurákat vezetve. eredmények: I. forduló: Vámosi - Sziráki 0-1 /sötét könnyedén győzött/, Somlai - Botkó döntetlen /küzdelmes partiban/.
__ II: fordulóban Botkó hamar előnybe került Vámosi ellen, a Sziráki - Somlai összecsapást nagy küzdelemben és meglepetésre Somlai nyerte. III. fordulóban igen nagy küzdelem után Botkó világossal legyőzi Szirákit, a Somlai - Vámosi parti gyors döntetlennel ér véget. A IV. fordulóban Vámosi jó végjáték vezetéssel nyert világossal Botkó ellen, a Somlai Sziráki mérkőzés az 58. lépésben kölcsönös esélyek után döntetlenül ért véget. Az V. fordulóban Vámosi sötéttel bonyolult játszmában győzött Sziráki ellen. Somlainak Botkó ellen is jó volt a fél pont. A VI. fordulóban Vámosi megelégszik egy gyors döntetlennel Somlai ellen, Sziráki viszont a döntő legszebb játszmáját játszva győz Botkó ellen.

A magyar Kupa végeredménye:
__ 1. Somlai László mj. Budapest 3,5
__ 2. Vámosi Albert IHCF-m. Szekszárd 3
__ 3. Botkó Imre nk.m. Miskolc 3
__ 4. Sziráki László IHCF.m. Budapest 2,5

__ A verseny kiélezettségére jellemző, hogy Vámosinak és Botkónak a Bergere és az egymás elleni eredmény is azonos volt, csupán a több sötéttel szerzett pont döntött Vámosi javára! Somlai László éretten versenyzett és céltudatos játékával megérdemelten nyerte a Magyar Kupát. Sziráki László mindent jól megszervezett, és emiatt saját mérkőzéseire kevésbé tudott figyelni. Vámosi Albert két veresége után jól hajrázott. Botkó Imre végig az első és holtversenyes első helyen állt, utolsó fordulóbeli veresége vetette vissza. Gratulálunk a győzteseknek, hisz 126 versenyző közül kerültek a legjobb négy közé!
__ A Magyar Kupa eddigi védői:
** 1985: Rudolf László /Bátaszék/,
** 1986: Somlai László /Budapest/.
__ A magyar Kupát, valamint a Posta Járműtelep által felajánlott díjakat és érmeket Gelencsér Mihály, az MTHSZ elnöke nyújtotta át a versenyzőknek.
Hexasakk Híradó 1987/3.



Játszmák
1 Sziráki László - Somlai László

1.Fi5 h6 2.Fa4 b6 3.g5 Fh7 4.Hi3 i6 5.Hdf4 e6 6.c3 Hdf8 7.Fc2 Hd5 8.Hfh1 k6 9.Hl4 Hhf8 10.Fg3 e5 11.Vf2 Fh9 12.i4 Be8 13.c4 Ha3 14.Bi3 k5 15.Hlk2 Fk7 16.Bi1 Hac6 17.Fg2 exf5 18.exf5 Fb7 19.Bc3 Fa5 20.Ba1 f6 21.Fxc7 Be9 22.Ff4 fxg5 23.fxg5 Hce5 24.Fe4 Fc6 25.Fi2 Hb3 26.Fxf8 Hxe4 27.dxe4 Bxe4 28.Kh2 Bxf8 29.Vxb6+ Bf10 30.Vb2 Fe7+ 31.Kg1 Vc6 32.Kg2 Bxg5+ 33.Hkg4 Be4 34.Bi3 Be3+ 35.Ki1 Vf3 36.Kk2 Fxg4 37.Hxg4 Vxf4 38.Vxf4 Bexf4 39.b3 Bh2+ 40.Bi2 Bb6+ 41.Kl3 Bxi2 42.kxi2 Bxb3 43.Kk4 Kh8 44.Bd4 i5+ 45.Kl5 Bg2 46.Bd6+ Ki7 47.He6 Bf2 48.h5 Bf6 49.hxi5 Bl1+ 50.Kk4 kxi5+ 51.Kk3 Bxe6 52.Bxe6 Ff5+ 53.Bh4 g5 0-1
Magyar Kupa '86
A Magyar Kupa döntőjének egyik érdekes játszmáját adjuk közre, a második fordulóban játszott Sziráki - Somlai partit, a sötét bábokat vezető Somlai László mesterjelölt elemzésével.

Sziráki László - Somlai László
1.Fi5 h6 /lehetséges 1.-g5?!/ 2.Fa4 b6 3.g5 Fh7 4.Hi3 i6 5.Hdf4 e6 6.c3 Hdf8 7.Fc2 Hd5 8.Hfh1 k6 /cél az i6 gyalog megszilárdítása, hogy léphessen a h9H/ 9.Hl4 Hhf8 10.Fg3 e5 11.Vf2 Fh9! /Szemrevételezem a h9-c1 átlót, melynek később jelentősége lesz/ 12.i4 Be8 13.c4 Ha3 14.Bi3 k5 15.Hlk2 /Hh5?! lehet, hogy jobb/ Fk7?! /jobb 15. -exf5 16.exf5 Fb7 sötét minimális előnyével/ 16.Bi1 Hac6 17.Fg2 exf5 18.exf5 Fb7 /fenyeget f6, vagy Hb3/ 19.Bc3 Fa5!? 20.Ba1 f6!? /Itt döntetlent ajánlottam, amit ellenfelem nem fogadott el. Bár gyalogot vesztek, jó játékom lesz érte/ 21.Fxc7?! Be9! 22.Ff4 fxg5 23.fxg5 Hce5! /most fenyeget Hf3 a g1-b7 átló meggyengülésével és a Hg3 - Fe3 minőségnyeréssel/ 24.Fe4 /24.Fe5 He5 25.Fd5 - tisztázatlan/ Fc6 25.Fi2 Hb3!
/világos helyzete már válságos./ 26.Fxf8 Hxe4 27.dxe4 Bxe4 28.Kh2 Bxf8 29.Vxb6+ Bf10 30.Vb2 Fe7+ /számításba jött 30.-Ve7 is/ 31.Kg1? /Jobb Kg2 vagy Ki3, most világos újabb tempót veszít/ Vc6! 32.Kg2
Bxg5+!? /32.-Be3/ 33.Hkg4 /33.Fg5?? Vf3 matt/ Be4 34.Bi3 Be3+ 35.Ki1 Vf3 /35.Fc1 minőséget nyer, de ebben az állásban már több van/ 36.Kk2 Fxg4! /ez az egyszerű lépés tisztet nyer, a továbbiakban a nyerés már csak technikai feladat./ 37.Hxg4 Vxf4 38.Vxf4 Bexf4 39.b3 Bh2+ 40.Bi2 Bb6+ 41.Kl3 Bxi2 42.kxi2 Bxb3 43.Kk4 Kh8 44.Bd4 i5+ 45.Kl5 Bg2 46.Bd6+ Ki7 47.He6 /fenyeget hf9 matt/ Bf2 48.h5 Bf6 49.hxi5? /ez a lépés fonalasan veszít, itt h9-i3 az egyetlen/ Bl1+ 50.Kk4 kxi5+ 51.Kk3 Bxe6 52.Bxe6 Ff5+ 53.Bh4 g5! világos feladta 0-1
Rudolf Híradó 1989/6

IV. Hexasakk Európa Bajnokság
IV. Kristály kupa, Tatabánya,
1989.07.01.-08.
A bajnok (hexa)önéletrajza

Solymosi László: Sakkozunk gyerekek! című könyvéből ismertem meg a játék alapjait. Először a ´84-es Erzsébet kupán ("B" csoport) játszottam (2. hely), majd versenyenként ugrottam egy-egy minősítési osztályt. A ´85-ös ifi bajnokságon (3. hely) II. osztályú lettem: a II. osztályú bajnokságon (2. hely), I. osztályú, az V. Magyar bajnokságon (7. hely), mj. lettem. ´85-ben szenvedtem el eddigi egyetlen párosmeccs vereségemet (Szógrádi Gábor ellen 1,5 - 2,5). ´86-ban az ifi bajnokságon 2. hely: A Baranya Kupán 4. hely, majd Tatabányán az első igazi siker II. hely az I. Kristály Kupán, az utolsó fordulóban gyors remivel az IHCF mesteri normára törve. A II. Magyar Kupán Rudolf és Galambos ellen jutottam a 4-be, Harkányban a VI. OB-n 5. lettem. Ezen a versenyen szenvedtem legutoljára vereséget ´86.11.17-án Sziráki Laci ellen. ´87 márciusában megnyertem a II. Magyar Kupa négyes döntőjét, veretlenül, 1 pluszt szerezve. Majd sikerült a régi cél. I. hely az V. Ifjúsági bajnokságon. A Magyar Kupán ismét a 4 közé küzdöttem magam Nagy Éva és Hajnal András legyőzésével. I. helyezést szereztem az I. Szövetség Kupán. A Magyarország - Világválogatott meccsen kettős győzelemmel járultam hozzá csapatunk sikeréhez. A VII. bajnokságon 3. lettem, majd Szabadkán a Köztársaság napi versenyen holtversenyes 1-3. ´88-ban Sziráki és Rudolf legyőzésével másodszorra nyertem meg a Magyar Kupát (sajnos ennek párosmérkőzéses formája már a múlté), majd megnyertem a VIII. OB-t 11-ből 9 ponttal Botkó Imrével holtversenyben. Idén eddig egy versenyen indultam (sajnos sem Minszkbe, sem Szabadkára nem kaptam meghívót) a IV. EB-n és azt veretlenül megnyertem. A hagyományos sakkal komolyan foglalkozom. ´87-ben lettem mesterjelölt és most júliusban kerültem fel a FIDE listára 2305-ös értékszámmal. Most júliusban értem eddigi legnagyobb sikeremet: Nagykanizsán a II. Tungsram- kupa II. kategóriájú (2304 mezőnyátlag) nemzetközi sakk mesterversenyen (16 résztvevő) nemzetközi és FIDE mestereket megelőzve 3. helyezett lettem.
Somlai László




                        Az oldalt készítette: © BoSa Utolsó módosítás: 2004.02.13. 


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 30
Tegnapi: 8
Heti: 121
Havi: 474
Össz.: 230 577

Látogatottság növelés
Oldal: Somlai László
Hexasakk - Hexagonal Chess - © 2008 - 2024 - hexasakk.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »