Hexasakk - Hexagonal Chess

Ismerd meg a hexasakkot és játszva játsszad. Mindig van új a nap alatt. Már a hexasakk is elmúlt 50 éves! A hexasakk játék, sport, művészet, szórakozás. Hasznos időtöltés. Versenyszerűen űzhető sport

Rudolf László - 100%

 

      3. Bajai Kupa      
      Baja, 1989.04.02.-04.      
      Játékidő: 2x1 óra      

      Végeredmény       Schnellverseny      


(Így Láttam belülről)
__ A bajai versenyen kettős minősségben vetten részt: mint versenyzőés mint tudósító. Mint versenyző elsősorban saját magammal voltamelfoglalva. Mint tudósító igyekeztem minden eredményt beszerezni, de ennél többre sajnos nem futotta. a versenyről, érthető módon a saját szemszögemből tudok beszámolni. Remélem ezt megbocsátják a kedves olvasók, annál is inkább, mert nem mindennapi eredményt értem el: kilenc mérkőzés - kilenc győzelem! Az olvasók közül többen kevesellték az elemzett játszmákat: most ennek a kilenc győzelemnek a részletesebb bemutatásával szeretnék valamit törleszteni ebből az adóságból.
__ Sokan nem jöttek el azok közül, akik beleszólhattak volna a jobb helyezések sorsába, de erről legkevésbé a Baján indult játékosok tehetnek. Sok volt viszont a fiatal: ez talán a verseny legnagyobb pozitívuma, no meg az, hogy végig sportszerű légkörben zajlott le. Gelencsér Mihálynak a sorsoláson kívül semmivel és senkivel sem kellett bajlódnia. Ilyen versenyekről álmodik minden versenyvezető!


1.forduló 1989.04.02.
Gáspár Attila - Győr Varga János 1:0
Hámori András - Lódi László 1:0
Kövér Imre - Hausknecht Ferenc 1:0
Rudolf László - Gulybán Gergely 1:0
Gados László - Fejes Csaba 1:0
Sziráki László - Miklós István 1:0
Szabó Tibor - Vukman Szabolcs 0:1
Putzer András - Károly Gyula 0:1
Csupor Péter - Deme Lajos 0:1
Vida László - Péter István 0:1
__ A mellettem levő táblán a Kövér - Hausknecht partiban már az első lépések érdekesek voltak: 1.e6 Fg8 2.d5? Arra már nem emlékszem, hogy mit lépett a SZÜV újonc versenyzője, de nem ütött e6-ra, s így elmaradt a gyalognyerés.
__ A Sziráki - Miklós játszmának a végét láttam, sokáig meglepetést szimatoltam, de győzött a nagyobb rutin. A miskolci játékos a következő fordulóban már nem tudta megismételni azt a játékot, amivel Szirákinak is sokáig méltó ellenfele volt.
__ A hetedik táblától lefelé igen sötéten alakultak dolgok a világossal játszók szemszögéből: négy vereség zsinórban! Nekem viszonylag könnyű dolgom volt:
1 Rudolf László - Gulybán Gergely
__ 1.Hdf4 Fh6 2.g6 Fxf4 3.Hxf4 (eddig szokványos megnyitás, sötét következő lépését azonban nem ajánlatos követni)f6? (tálcán kínálja a He6-ot, s f6-on a gyalog halálra van ítélve) 4.He6 Fh8 (félti a "szürke futót") 5.Vc3 (támadom az f6 gyalogot, s mellesleg megkötöm az e7-et) d6 6.Hh5 Vf9 7.Fg2! (e6 után lógna a d6 gyalog)
__ Fk4?? (durva elnézés) 8.Bxk4 i5? (vissza akarja nyerni a tisztet, de nem látja az f2 futómat) 9.Bxi5 Bh8 10.Hg3 Bg9 (nincs értelme Bc(h)f8-cal megvédeni az f6 gyalogot, mert Fd4-gyel elzavarnám az f vonalról) 11.Hxf6 e6? (újabb hiba, saját vezérét hozta kötésbe) 12.Hxh7 Ke10 13.Vxf9 Bxf9 14.Bl5 Ke9 15.Hi4 Bd7 16.f6 (trükk, hátha az ellenfél beveszi) exf6?? (bevette) 17.Fg3 Bxg6 18.Fh4! (túl egyszerű lenne sakkra ütni a c8 bástyát, az állásban még több van) Kf8 19.Bh8 Kf9 20.Bxh9 Kf10 21.Bxf11 Kxf11 22.Fxg6 és sötét végre megelégelte a vesszőfutást. 1-0


2.forduló 1989.04.02.
Vukman Szabolcs - Gáspár Attila 1:0
Károly Gyula - Hámori András remi
Deme Lajos - Kövér Imre 0:1
Péter István - Rudolf László 0:1
Gados László - Sziráki László 0:1
Győr Varga János - Szabó Tibor 0:1
Lódi László - Putzer András 1:0
Hausknecht Ferenc - Csupor Péter 0:1
Gulybán Gergely - Vida László 0:1
Miklós István - Fejes Csaba 1:0
__ A nemrég még bajainak számító Károly Gyula Büszkén említette ezután a forduló után, hogy mesterjelölt és IHCF mester ellenfelek ellen szerzett eddig kettőből másfelet. Valóban bravúros teljesítmény! Péter István egykoron klubtársam volt Bátaszéken, de hexaversenyen alőször a Hajdú Kupán játszottunk egymás ellen.
__ Most ismét szembekerültünk egymással:
2 Péter István - Rudolf László
__ 1.Hdf4 Hdf8 2.g5 e5 (én nem vagyok annyira szolid, mint világos)3.Be3 Be8 4.Hg4 d5 5.Fg2 Fd7 (Támadom a gyenge f5 gyalogot, s mellesleg rejtett aknát helyezek el a h1-c8 átló) 6.Fg3 Hhi6 7.Hi5? (elnézi a következő fenyegetést) Hk3! 8.Bh1
__ Hkxg5 9.Hf6? újabb hiba: 9.fxg Fxg3 10.Hf6! (és világos gyalogvesztéssel megúszta volna a huszárkalandot) Hxe3 10.Vxe3 Be9 11.Hxd7 cxd7 12.fxe5 Hxe5 13.Fh2 (világos is a "szürkét" szereti jobban) Hxg3 14.Vxg3 Vc6 15.Ff3 Fd6 16.Hc3 Fxg2 (nekem jók a cserék) 17.Bxg2 b5 18.Vf5 (az f7 gyalogot szeretné lenyerni a g vonali kötés segítségével) Kf10 19.Bg5 Vc4 20.Bk2 d4! (gyalogáldozat az e vonal megnyitása érdekében) 21.exd4 Vc5 22.d5 Vb4 23.Kg2 Bie7 24.Vd1 Be3 25.Bd6 Vd4 26.Bg5?? (nehéz már jót lépni, de ennél azért voltak jobb lépések is) Ve5 0-1


3.forduló 1989.04.02.
Sziráki László - Vukman Szabolcs 1:0
Kövér Imre - Rudolf László 0:1
Vida László - Károly Gyula 1:0
Hámori András - Gados László remi
Csupor Péter - Péter István 1:0
Szabó Tibor - Lódi László 0:1
Gáspár Attila - Deme Lajos 0:1
Putzer András - Miklós István 1:0
Fejes Csaba - Gulybán Gergely 1:0
Hausknecht Ferenc - Győr Varga János remi
__ A SZÜV két újonca végre megszerezte (igaz egymás ellen!) első, s mint utólag kiderült: utolsó fél pontját.
__ Kövér Imre ellen vegyes érzelmekkel ültem le játszani. Nem féltem tőle, de adósságot éreztem a debreceni ajándék döntetlen miatt. Úgy terveztem, hogy jól nekiugrom, megszorongatom és aztán lovagiasan felajánlom a döntetlent. Nem így történt, s most ismét kaphatom a sportszerűtlen jelzőket! Imre olyan hamar elrontotta az állást, hogy nem volt időm remit ajánlani.
__ Lássuk csak, mi is történt:
3 Kövér Imre - Rudolf László
__ 1.e6 fxe6 2.Vxe6 Fg9 3.Ve1 Be8 4.Hi3 g5! (elnézés, de mint később kiderült áldozatnak is jó) 5.Hg6 (erre számítottam, de csak most vettem észre, hogy a tervezett Bg7 nem megy Hk5 villa miatt)Bh6 (nincs más, ha támadni szeretnék) 6.Hxf9 Vxf9 7.fxg5 Hi6 8.Bif4 Bif8 9.h4 Fd6 10.Bxf8 Bxf8 (az f vonal birtoklása bőven kárpótol a gyalogért)11.Hc3 Hk3 (olcsó trükk: Vi3-mal fenyegettem)
__ 12.Fh2?? (világos elébe megy az eseményeknek, pedig k2-vel simán védhette volna a fenyegetést) Hxh2 13.Fg2 (nem lehet visszaütni Bxf2 sakk-vezér miatt) Vxk1 14.Fh1 Fxg2 15.Vxg2 Hk3 16.Bd1 Bf7 17.Hf5 Fe6 18.Vk5 (minden mindegy alapon rohan ki a vezér) Fxf5! 19.Vxk7 Ke10 20.Vxi7 Ke9 21.Vi8 Hg9 22.Bh3 (Vg10-re Bf10 jön és nincs több sakk) Fxh1 23.Bxh1 Vd2 és világos nem várta meg a mattot, hanem feladta. 0-1


4.forduló 1989.04.02.
Rudolf László - Sziráki László 1:0
Lódi László - Kövér Imre 0:1
Vukman Szabolcs - Hámori András 0:1
Deme Lajos - Vida László 1:0
Károly Gyula - Csupor Péter 0:1
Gados László - Gáspár Attila 1:0
Miklós István - Szabó Tibor 1:0
Péter István - Putzer András 1:0
Fejes Csaba - Hausknecht Ferenc 1:0
Győr Varga János - Gulybán Gergely 0:1
__ A forduló rangadójának is volt egy kis lélektani háttere: Debrecenben gyorsan szalonremiztünk 8én ajánlottam!), s emiatt is ért kritika. Most viszont úgy jöttem Bajára, klubhovatartozástól függetlenül mindenki ellen két királyig játszom. Ezt Sziráki ellen is betartottam.
__ Gyakorlatilag ezen a játszmán dőlt el a kupa sorsa:
4 Rudolf László - Sziráki László
__ 1.Hdf4 h6 (nem engedi meg a g6-ot)2.e6 k6 3.exf7 gxf7 4.Hhi3 i6 5.Be3 Fd6 6.Fg2 (szándékosan megbontom egyensúlyt vállalva kisminőség hátrányt: futóm marad huszárral szemben) Fxi3 7.Hxi3 Fxg2 8.Hxg2 Bg8 9.He4 Vi7 10.Vc3 (kötéspróba) Kh8 (talán nem a legszerencsésebb irányba vándorol a király, s a szürke futóm miatt jobb lett volna szint váltania)11.Hh4 (apró fenyegetés, amit nem vesz észre) Bg6? 12.Fxb7! Ki8 (Bxb7-re Ve4 bástyanyerés következik) 13.f6 Bg8 14.Ff3 Hdf8 15.Bee4 He9 16.Bc4 Fi5 17.He5 Hxe5 18.Vxe5 Fh7 19.Fg3 (nem ám Bxc7?? Bxc7 20.Vxc7 Bxg4! és vezért vesztek) Hg7 20.Vf4 h5 21.Ve4 (nem akarok még vezért cserélni) Vh6 22.Kf2 Hi4 (sötét döntetlent ajánlott, de elutasítottam, sőt visszaadtam a gyalogot bízva a kialakuló kötés erősségében) 23.h4 Hxf6 24.Bc3 e6 25.d5 Vl3 26.Ff5
__ d6 27.Bxf6! exf6 28.Fxc8 Vxc8 29.Vxf6 (megszabadultam végre az ellenfelem huszárjától és ismét gyalogelőnyöm lett) Vb6 30.Kg2 Bg6 31.Ve7 Ff8 32.Bc4 (sokat gondolkodtam ezen a lépésen, most is úgy: ez volt a legjobb) f6 33.Ve8 Kh7
__ 34.Bc6! (a betörése eldönti a játszmát) Vd4 35.Vh9 Ki5 36.Vl3 Kh737.Bf9 Kh8 38.Bxf8 Bg8 39.Vg7 és sötét feladta. 1-0


5.forduló 1989.04.02.
Csupor Péter - Rudolf László 0:1
Sziráki László - Deme Lajos 0:1
Kövér Imre - Hámori András remi
Vida László - Gados László 0:1
Lódi László - Péter István 0:1
Vukman Szabolcs - Fejes Csaba 0:1
Károly Gyula - Miklós István 1:0
Gulybán Gergely - Gáspár Attila 0:1
Hauszknecht Ferenc - Szabó Tibor 0:1
Putzer András - Győr Varga János 1:0
__ Elsöprő sötét siker ebben a fordulóban: hét győzelem világos két győzelemmel szemben. Különösen az első táblákon ment nagyon jól a sötéttel játszóknak.
__ Deme értékes győzelmével valamit törlesztett a Sziráki ellen felgyülemlett sok éves adósságból .
__ Hasonlóra készült ellenem Csupor is (a Hajdú Kupán már csak egy hajszál választott el engem a vereségtől), de ezúttal nem volt esélye a győzelemre.
5 Csupor Péter - Rudolf László
__ 1.g5 Hdf8 2.e5 g6 3.i3 Hg7 4.Hg2 d6 5.d5 Fd7 ( a gyenge f5 gyalogra játszom rá)6.Fd4 e6 7.dxe6 Fxe6 8.Hg4 Fxd4 9.Bxd4 Fg8 10.Fd3 Be8 11.Vf2 Fd8 12.Hi1 f6! (az e vonal megnyitása és a fehér mezejű futók cseréje után vezérnyeréssel fenyeget Be2) 13.gxf6 gxf6 14.Be1 fxe5 15.fxe5 Fxe5 16.Fxe5 Hfxe5 17.Bde4 Fc6 18.B4e3 Bie7 19.Fe4 Hf8
__ 20.Vf3! (egyetlen lépés, amely mindent véd, pedig már gyors győzelemről álmodoztam) Fxe4 21.Bxe4 (kaptam egy remiajánlatot, amit udvariasan elutasítottam: egy gyalogelőny is előny!) Bxe4 22.Bxe4 Bxe4 23.Hxe4 Hi6 24.Vc3 Vf9 25.Vxf9 Kxf9 (a vezércsere után, ami nekem kedvez, hosszú manőverezés következik a huszárokkal, de a játszmát a gyalogok döntik el) 26.Hg4 Hg5 27.Kf2 i6 28.Ke2 k5 29.k3 c5 30.Kf4 Hd5 31.Kd3 Ke7 32.Hgf2 Hd7 33.Kd4 b5 34.Hd3 Ha3 35.Kc3 d5 (d4 villával fenyegettem) 36.Hef2 He5 37.Ha2 Kd6 38.He4 Kc7 39.Kb2 Hac6 40.Hd3 Hh5 41.Hdf2 Kd7 42.Kd3 b4 43.b2 c4 44.Hg2 d4 (a vezérszárnyon nyomulok előre, hogy azután a királyszárnyon hajtsam végre az áttörést) 45.Hh4 Ke6 46.Ke3 Hce5 47.Hg2 b3 48.Hg4 Kd5 49.Hd1 He6 50.Hf2 Heb4 51.Hg4? (az időzavar számlájára írható ez a hiba: a nyerés most már csak technika és idő kérdése) Hxg4 52.hxg4 Kf6 53.c3 dxc3 54.bxc3 Kxg4 55.cxb3 cxb3 56.i4 Ki3 57.Kd4 Kxk3 58.Kxb3 He5 59.Kd4 Hg3 60.Kf5 Hxi4 61.Kg5 k4 62.Hg2 i5 63.He4 h5 64.Kh3 Kl2 65.Hh4 Kl1 (ha nem lennének gyalogjaim, akár mattot is kaphatnék a sarokban!) 66.Ki3 k3 67.Kh3 Hf6 68.Kg4 i4 69.Hl3 h4 (a huszárt is odaadhatom, annyi a gyalog) 70.Kh2 (nem kell!) k2 71.Ki1 i3 72.Hk1 i2 és világos feladta, mert az ideje is elfogyott, nekem viszont még vezérem is lett volna. 0-1


6.forduló 1989.04.02.
Deme Lajos - Rudolf László 0:1
Gados László - Kövér Imre remi
Hámori András - Sziráki László remi
Fejes Csaba - Csupor Péter 0:1
Péter István - Károly Gyula 1:0
Miklós István - Vida László 0:1
Szabó Tibor - Putzer András 0:1
Gáspár Attila - Lódi László 0:1
Győr Varga János - Vukman Szabolcs 0:1
Gulybán Gergely - Hausknecht Ferenc 1:0
__ Ezt a fordulót 7:3-ra nyerték a sötéttel játszók! A verseny korelnöke, az addig várakozáson felül szereplő Deme Lajos próbálta megtörni jó sorozatomat. A játszma tanúsága szerint volt erre esélye, de nem élt a tálcán felkínált lehetőséggel: mint korábban nagyon sokszor, most is elidegeskedte az esélyes állást, s durván hibázott.
6 Deme Lajos - Rudolf László
__ 1.Hdf4 Hdf8 2.g6 Hhi6 3.Hhi3 k6 4.d4 Fd6 5.e5 Fe9 6.Fd3 Hc6 7.h5 Ff8 8.Hc3 Ve9 (eddig sündisznóállásban helyezkedtem el és vártam, hogy az ellenfél kezdeményezzen) 9.Fxc6 dxc6 (megbomlott az egyensúly, most már van mire játszani) 10.Bg3 Fk7 11.Hcf4 Ke10 12.f6 Bd9 (idővel a d4 gyalogot szeretném leoperálni) 13.Hl4 Fl5 14.Kf1 fxg6 15.hxg6 Fk5! (az operációt előkészítő tempó sakk, ráadásul a királynak alig van helye) 16.Ke2 Fxd4 17.Hfi3 Fxf2 18.Kxf2 Fxi3 19.Hxi3 Fd6 20.Be3 e6 21.Vc3 b6 22.Bge4 Be7 (jobb lett volna azonnal Bf8) 23.Hf5 Bf8 24.Ff4 h6 25.gxh6 Fxh6 26.Fxh6 gxh6 27.Bi4 Bd7 28.Bef4 h5 29.Vi3 Vf9 30.Bi5 Vxb1 31.Bxh5 Vxc2? (vissza kellett volna menni f9-re) 32.Kh1 Ba3?? (mattokról ábrándoztam, de azonnal láttam, hogy Ki1! után egy jóképű sakkot sem tudok adni, nemhogy mattot, az engem fenyegető felfedett sakk viszont végzetes lehet)
__ 33.Kh2? (a rossz példa ragadós: világos még egy esélyt ad) Vb1 34.Ki1 Vf9 35.Bh8?? Bxh8 (most látszik a Ba3 lépés igazi "értéke": olyan távol került a h8 mezőtől, hogy szegény Lajos nem is vette észre!). Világos magához térve első kábultságából, azonnal feladta.> 0-1


7.forduló 1989.04.02.
Rudolf László - Hámori András 1:0
Csupor Péter - Gados László 1:0
Kövér Imre - Péter István 1:0
Putzer András - Deme Lajos 0:1
Sziráki László - Fejes Csaba 1:0
Lódi László - Vida László 1:0
Károly Gyula - Vukman Szabolcs 1:0
Hauszknecht Ferenc - Gáspár Attila 0:1
Szabó Tibor - Gulybán Gergely remi
Győr Varga János - Miklós István 0:1
__ Sziráki utoljára a 3. fordulóban nyert, így nagyon ki volt éhezve az újabb sikerre: Fejes ellen villámgyőzelmet aratott. Deme és Csupor újabb győzelemmel erősítette meg helyét az élmezőnyben. Tőlem az állandó időzavarokkal küszködő Hámori Bandi igyekezett elcsenni legalább egy fél pontot.
__ Nézzük meg hogyan:
7 Rudolf László - Hámori András
__ 1.Hdf4 Fd6 2.e6 Fxf4 3.Hhxf4 fxe6 4.Hxe6 Fg9 5.Hxf9 Vxf9 (Bandi ellen évek óta ez a koreográfia: adom a két huszárt futókért) 6.c4! (fontos gyaloglépés) Bcf8? (elvisz egy tisztet a b7 gyalog védelmétől) 7.Fg2 (a lépés értelme: meglógatni a c7 gyalogot egy esetleges b6-nál) Hi6 8.Vb4 (rátapint a vezérszárny gyengeségére) c6 9.Va5 b6 (Gyalogot "néz" el, de 10.Fxb6? Bd8 után sötét tisztet nyerne) 10.Vb4 b5 11.c5!? (minden előkészítés nélkül szét akartam szakítani a vezérszárnyi gyalogokat) bxc5 (e5 lett volna az érdekesebb vari, erre d5-öt terveztem és sötétnek főhetett volna a feje a futók játékba kapcsolódása miatt) 12.Bxc5 Kf11 13.Ba5 Bg10 (sötét döntetlent ajánlott, de nem fogadhattam el, annyira csábított a támadás lehetősége) 14.Ba6 g5? (elnézi a következő lépésemet) 15.Va3 Fc8 16.Fd4 Bfd8 17.Bf4 Bgg7 18.fxg5 Bf7 19.Bxf7 Hxf7 20.Ff5 Ke9 (megelégelte a kellemetlen kötést) 21.Fe5 Bb6 22.Bxb6 Hxb6 23.Vc7 (ettől a vezérbetöréstől reméltem sokat, ezért is mentem bele a bástyacserébe) Vd8 24.Vg8 Vf9 25.Fg6 Ke10 26.Vc7 Ve8! (kikényszeríti a vezércserét, bár Bandi a mérkőzés után elmondta, hogy nem látta a Vb2 fenyegetést)
__ 27.Vxe8 Hxe8 28.Ff5 Kd8 (ismét kaptam egy remiajánlatot, ismét elutasítottam, bár láttam, hogy az egyik futómtól meg kell válnom) 29.g6 Hfh8 30.g5 d5 31.Fxc8 Kxc8 (a parti további alakulását nézve talán jobb lett volna a fehérmezejű futót ütni vállalva a nem túl szép vezérszárnyi gyalogállást cserébe a megbonthatatlan királyszárnyért) 32.Fh9! ( két futó nem ijedt meg a huszárkettőstől és célba veszi az i és k gyalogokat) He9 33.Fg8 Hf11 34.Fk2 Kd7 (sötét helyében én i6-tal megvédtem volna a kulcsfontosságú k7 gyalogot, s inkább a d5 gyalogról mondtam volna le) 35.Fxk7 Ke6 36.h5 Kf5 37.Kf3 (nem szabad megengedni a teljes leszorítást) Kxg5? (most is i6 lett volna a jobb!) 38.Fh6 Kf5? (miért nem Ke5!, ami komoly gondok elé állított volna) 39.Fxi7 Hg7 40.k2 e5 41.Fl5 Hh4 42.Kh2 c5 43.k3 d4 44.k4 Hh8 45.i4 e4 46.dxe4 dxe4 47.i5 Kf6 48.Ki3 Hg2 49.Kh3 Hf5 50.Fk7 e3?? (időzavaros hiba) 51.Fxh8 Kxh5 52.Kf4 e2?? (előbb elnézett, most "áldoz" egy huszárt) 53.Kxf5 e1B (sötét most vette észre, hogy csak egy lépés erejéig lehetne vezére, ezért vett fel bástyát) 54.Fk7 Kxk4 55.Fxe1 Kxi5 56.Ke6 Kh4 57.Kxc5 Kxg6 58.b3 és feladta. 1-0
__ Az utolsó lépéseket még időzavar hatása alatt automatikusan tette meg sötét.


8.forduló 1989.04.02.
Rudolf László - Gados László 1:0
Csupor Péter - Kövér Imre 1:0
Deme Lajos - Lódi László 0:1
Péter István - Sziráki László 0:1
Hámori András - Putzer András 1:0
Fejes Csaba - Károly Gyula 1:0
Vida László - Győr Varga János 1:0
Vukman Szabolcs - Hausknecht Ferenc 1:0
Gulybán Gergely - Miklós István 1:0
Gáspár Attila - Szabó Tibor 1:0
__ 8:2 világos javára az utolsó előtti fordulóban! S ha Deme nem pukkad ki a verseny végére (Lódi ellen pár lépésben bukott), nagyobb is lehetett volna az arány. Nekem egy remi is elég lett volna az első helyhez, de nyerni akartam:
8 Rudolf László - Gados László
__ 1.Hdf4 e5 2.fxe5 Vxe5 3.Fg2 Ve10 4.g6 fxg6 5.Hxg6 i6 6.Hxf9 (szeretem leütni a szürke futókat) Vxf9 7.Hi3 Fe9 8.b2 Ke10 9.k2 (mindkét oldalon helyet készítek a szürke futómnak)He7 10.Fb1 Ff8? (nem látja a következő lépésemet, ezért nem lép ki a kötésből)
__ 11.Hf5! Ve9 12.Hxe7 dxe7 13.Vb4 c6 (Kf9 ideig-óráig védené az e7 gyalogot, de a kötés nagyon veszélyes) 14.Fxe7 b6 15.Fd5 Fxi2 16.Vxb6 Ff8 17.Fxc6 Kd9 (megindul a király végzetes útjára) 18.Vb5 Ke8 19.Fxg7 (hullanak a gyalogok, mint az őszi legyek) Kg8 20.Fk1 Kh8 21.e6 (vonalnyitás érdekében áldozom a gyalogot, de sötét nem meri leütni) Be8 22.Vb7 Kg10 23.Fb1 Kg9 24.Bg4 Hg7 25.d5 Bf11 26.Vk3 (nagyon erős kötést hoz létre) Vf9 27.Bxg7! Vxg7 28.Bg3 Vxg3 29.Fxg3 k5 30.Ff3 Ke9 31.e7! Fb6 (már nem lehetett jót lépni: fenyegetett Fd7 minőségnyerés, ezért védte sötét foggal-körömmel a b6-k6 átlót) 32.Vb3 és sötét beszüntette a reménytelen ellenállást. 1-0


9.forduló 1989.04.02.
Lódi László - Rudolf László 0:1
Sziráki László - Csupor Péter 1:0
Deme Lajos - Hámori András 0:1
Kövér Imre - Gáspár Attila 1:0
Gados László - Péter István 1:0
Vukman Szabolcs - Vida László 0:1
Putzer András - Gulybán Gergely remi
Szabó Tibor - Fejes Csaba 0:1
Miklós István - Hausknecht Ferenc 1:0
Győr Varga János - Károly Gyula 0:1
__ A díjas helyekért folyt nagy küzdelem a záró fordulóban. Sziráki lenyuzta és ezzel leszorította a dobogóról Csupor Petit, aki versenyről-versenyre jobban szerepel. Hámori jó hajrával lett harmadik. A megboldogult Alisca Kupákon is mindig ez volt az első három sorrendje!
__ Nekem a 100% volt a cél, s ebből a szempontból a lehető legcikisebb sorsolást kaptam az utolsó fordulóra: egy csapattársat! Ha vesztek, ami benne van a játékban, az isten sem mosná le rólam, hogy bunda volt! Kötelezően nyerni pedig nem mindig egyszerű, mint ezt az alábbi játszma is tanúsítja:
9 Lódi László - Rudolf László
__ 1.Hdf4 Hdf8 2.g6 Hhi6 3.Hhi3 k6 4.Fd4 Fe9 5.Fxf8 Fxf8 6.gxf7 exf7 7.Fe2 Fd6? (elég passzívan játszottam eddig, s a lehető legrosszabbkor kezdtem aktivizálni magam) 8.Hh5! (igen veszélyesek lettek a világos huszárok: fenyegetett Hk5 majd Hxi7) f6 9.Ff4 Hh4 10.Bh1 Hxf3 11.Vxf3 g5 (kínomban áldoztam ezt a gyalogot)12.fxg5 fxg5 13.Bg2 Fxf4 (Fxh5 14.Bxg5 után választhatok, melyik futómat adom oda) 14.Hxf8 Bixf8 15.Bxf4 Fxi3 (sikerült lecserélni a huszárokat, s megúszni nagyobb baj nélkül a könnyelmű megnyitást)16.hxi3 Bxf4 (itt még azt gondoltam, hogy én nyerek gyalogot, de világos természetesen nem hagyta ki a tempólépést) 17.Bxg5 Bg7 18.Vxf4 Ve8
__ 19.Bxg7? (Szabadgyalog létrehozása miatt provokáltam ki a bástyacserét, amit világos Bg2!-vel elkerülhetett volna) hxg7 20.Vh3 (világos döntetlent ajánlott, de én vérszemet kapva a létrejött gyalogállástól, elutasítottam) Kf9 21.Vxe8?? (belekalkuláltam persze ezt a lépést is, ami után világos számára gyalogelőnye ellenére is veszve van a végjáték) Kxe8 22.Kf3 Kf7 23.Kg4 Kg6 (az opponálásból már én kerültem ki győztesen, a királyszárnyon két gyaloggal is tartom a szembenálló hármat, s előbb-utóbb dönt a "távoli" szabadgyalog, ha a vezérszárnyra terelődik a harc) 24.k3 i5 25.i4 k5 26.i3 d5! (a vezérszárnyon is leszorításra törekszem) 27.Kf4 Kf6 28.d4 c5 29.b3 b5 30.c4 b4 31.cxb4 cxb4 32.e5 Ke6 (nem kell elsietni a cserét) 33.Ke4 dxe5 34.d5 (dxe g5 35.Kf4 g4! 36.Kxg4 Kxe5 után lenyerem a b gyalogot s ott megyek be vezérnek) Kd6 35.Kf6 g6 36.Kxg6 Kxd5 37.Kh6 e4 38.Kxk5 e3 39.Kxi5 e2 40.Kk5 e1V 41.i5 Vk2 és világos nem várta meg, hogy az i gyalogok leütése után a b gyalogom is vezérré változzon. 0-1



      Végeredmény:      

_1. Rudolf László_____9
_2. Sziráki László_____6,5
_3. Hámori András_____6
_4. Csupor Péter______6
_5. Kövér Imre________6
_6. Deme Lajos_______5
_7. Fejes Csaba_______5
_8. Gados László______5
_9. Lódi László________5
10. Vida László________5
11. Károly Gyula_______4,5
12. Gáspár Attila_______4
13. Gulybán Gergely____4
14. Miklós István_______4
15. Péter István________4
16. Vukman Szabolcs___4
17. Putzer András_____3,5
18. Szabó Tibor_______2,5
19. Győr Varga János__0,5
20. Hausknecht Ferenc 0,5
Vissza az elejére












      Villámverseny      
      Április 2-án este nyolc fő részvételével villámverseny szerveződött az alábbi eredményekkel:      
2. Kövér Imre______*__1__0__1__1__1__x__1___5,5
6. Fejes Csaba_____0__*__1__1__1__0__0__0___3
4. Miklós István_____1__0__*__1__1__0__0__0___3
7. Gulybán Gergely__0__0__0__*__1__0__0__1___2
8. Szabó Tibor______0__0__0__0__*__0__0__0___0
3. Gáspár Attila_____0__1__1__1__1__*__0__1___5
1. Hámori András___x__1__1__1__1__1__*__1___6,6
5. Vida László______0__1__1__0__1__0__0__*___3
Rudolf László
Hexasakk Híradó 1989/.3 számában.
Vissza az elejére

Az oldalt készítette: © BoSa Utolsó módosítás:2003.10.26.


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 36
Tegnapi: 8
Heti: 127
Havi: 480
Össz.: 230 583

Látogatottság növelés
Oldal: Rudolf László 100%
Hexasakk - Hexagonal Chess - © 2008 - 2024 - hexasakk.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »